Egy kis történelem… Már Károly Róbert idején, 1329-ben bizonyosan létezett Rexy néven feljegyzett településünk. Mátyás király alatt, 1478-ban Rekchként említik a Recsky család birtokát. A hosszú török uralom a Mátraalját is sújtotta, az itteni falvak a 17-18. század fordulóján gyakorlatilag elnéptelenedtek. 1720-tól az Orczyakhoz tartozott a község, akik sikeresen igyekeztek újra betelepíteni, olyannyira, hogy a század végén már 1300 fő körül volt a népessége. A középnemesek közül többen osztoznak ez idő tájt a falun. Elődeink kivették a részüket az 1848-49-es szabadságharcból is. Egyik utcánk máig emlékeztet a forradalom itt eltemetett huszárszázadosára, Repeczky Pálra. A kiegyezést követő és az első világháborút megelőző időszakot egyaránt jellemzi a vasút kiépülése, valamint a szerencséjüket az USA-ban keresők tömege. Egy korabeli amerikai magyar nyelvű újság(!) 873 recski kivándorlóról tud. 1921-ig Recsk és Mátraderecske községek összetartoztak, egyházi tekintetben csak 1932-ben történt meg a szétválás.

Földbe rejtett kincs Az Orczyak birtoklása idején, 1780-1805 között már történtek próbálkozások a bányászatra. Az 1840-es évektől folyamatosan történő felszíni arany- és rézércek kitermelése a 20. század elején virágzott fel, amit aztán a világháború megakasztott. Az állami tulajdonba került bányában 1951-ben indult újra a termelés és 1961-ben a mélyszint kutatása is megkezdődött. A hetvenes években nagy reményekkel zajlott a további kutatás és a szükséges fejlesztések kivitelezése. A következő évtizedre azonban anyagi okokból ezek abbamaradtak, a lahócai régi bánya 1979-ben befejezte működését. A kilencvenes években az újabb kutatások a világpiac kedvezőtlen alakulása következtében leálltak. 1998-ban elhatározták a mélyszinti bánya vízzel történő átmeneti elárasztását, ami 1999 novemberében megtörtént. Azóta alussza Csipkerózsika-álmát, és várja az ébredést…

Egy elfeledett ékszerdoboz Településünk határától jó két kilométernyire délre található a megye kiemelkedő erdei arborétuma a Györke- vagy (az alapítóról) Jámbor-tanyának, illetve (a későbbi tulajdonosról) Bojtos-kertnek is nevezett gyűjtemény. Az emelkedő terület eredeti növényzete a cseres-tölgyesről a gyertyános-tölgyesen át a bükkre változik a 270-300 méteres tengerszint feletti magasságon. Az erdőből kerttörténeti jelentősége miatt mintegy 70 ha védetté nyilvánítása megtörtént 1975-ben, melynek közepén található a 4,58 ha nagyságú tulajdonképpeni arborétum. Létrehozója az a Jámbor Vilmos főhercegi főkertész, aki a 19. századi Európa ismert kerttervezője volt. Somogyhárságyon született 1825. január 16-án. A híres angliai kertkultúrát megismerve hazajött és megtervezte a legismertebb gyűjteményes kertjeinket: Alcsút, Vácrátót, a Margitsziget, valamint Pápa, Sashalom, Tura, Pilisszántó, Nagykároly parkjait. Élete második felében Recskre költözött, ahol az 1860-as évek végén létrehozta csemetekertjét, illetve az öt kontinensről származó exóta, főként örökzöld fákat és cserjéket magába foglaló gyűjteményét, mely az első ilyen faiskola volt Magyarországon. Itt hunyt el 1901. január 14-én. Ezt követően a fia, majd Holló (Bojtos) József birtokában még fennmaradt a gazdag (több százas) fajtagyűjtemény, de a II. világháború után drámaian megcsappant, sok növényt kivágtak, kiástak. A terület állományát ugyan 1955-ben felmérték, 1975-ben védetté nyilvánították, de azóta is hiányoznak az utak, sétányok, az egzotikus fajok közé beszivárogtak a környező erdő fái. Az ismert adatok szerint 29 fás szárú növényfajta 572, gyakran termetes egyede lelhető még fel a 4,5 ha-on. A Jámbor Vilmos arborétum Recskről a sárga jelzésű turistaúton érhető el.